Úgy döntöttem, hogy – egyelőre – utolsó kínai bejegyzésemet egy kedves ismerősöm kommentjére, válaszként írom.
„Kedves Mira!Több évre visszamenőleg olvasom a blogod és
számomra is a kínai tartózkodásod azt a benyomást keltette, hogy lelki békére
találtál.Kár lenne, ha ez rossz irányba változna meg az itthoni körülmények
hatására.Ha azt mérlegeled,hogy érdemes-e visszamenni, az én kívánságom ,hogy
térj vissza és írj olyan szépen a kínai tájról,ahogyan eddig!Bevallom egy új
posztot vártam tőled arról, hogy Kínában hogyan karácsonyoznak és ehhez akartam
időzíteni a jókívánságaim.Ennek híján ezt most teszem meg! Sikeres,boldog új
évet kívánok!”
Kedves Gyula! J
Semmiképpen nem tagadnám, hogy Kínában megtaláltam azt a fajta lelki
megnyugvást és békét, amit már régóta keresek és vágyok. Még mindig
hiszem, –vallom és tudom, mivel megtapasztaltam – hogy Ázsia sokkallta
kompetensebb hely arra, hogy az ember harmóniában éljen önmagával és
környezetével. Viszont azt is tudom, - és ezt most, főleg számodra J elképesztően naívan
fog hangzani – hogy a viszonylagos nyugalomban és biztonságban való élés korántsem
jelent BOLDOGSÁGOT. Igen, igen, most mosolyoghatsz, mert ugye a „boldogság”...
az a bizonyos bonyolultan komplex, legtöbbször irreálisan idealisztikus
létállapot, amely csak pillanatokig, órákig vagy napokig – szerencsés esetben
hónapokig, évekig tart.
Egy kicsit talán ismersz engem, Gyula, már csak azért is,
mert régen egy cégnél dolgoztunk. J
Talán tudod, hogy számomra a Lányom a legfontosabb, mindennél és mindenkinél
előbbre való. S habár már „felnőtt”, és – hála az Égieknek – egészen jól
boldogul nélkülem is – ÉN vagyok az, aki nem képes Nélküle meglenni. Az elmúlt
másfél-két évem konstans vándorlásból állt. Korea, Anglia, Kína. Minden
alkalommal megpróbáltam 3 hónapnál nem több időt tölteni a gyerekem nélkül. Az
élete minden fontosabb eseményén ott voltam, ahova tudtam, kihoztam Őt magam után. Nem
kevés anyagi –és egyéb áldozattal járt ez, de mégis – csekély ár volt azért,
hogy az átmeneti időkben is együtt lehessünk. Az ünnepek mindig hatványozottan
kritikus időszakot jelentettek számomra, számunkra. Lehet, hogy ez
elfogadhatatlan neked, de nekem meg az volt elképzelhetetlen, hogy Bia
nélkül töltsem el a Karácsonyt – és külföldön, nem otthon.
És most jön az a rész, ami talán még érthetetlenebb lesz. A
Húgom nagyon sokszor mondta – szememre vetette? viccesen... J - hogy én „mennyire
magyar vagyok”. Nem tudom pontosan, mit értett rajta, de kezdem kapisgálni. Ha
azt jelenti, hogy idegenben BETEGESEN hiányzik a magyar kultúra, a magyar beszéd, filmek,
könyvek, színház – akkor igen, nagyon magyar vagyok. Ha azt jelenti, hogy szó
szerint kettészakít az az érzés, hogy nem lehetek része a hazai tradícióimnak,
ünnepeimnek, szokásaimnak, programjaimnak, akkor igen, túlságosan magyar
vagyok. Ha azt jelenti, hogy szinte MINDEN hiányzik, ami Budapest, - az ízes ételek, a megszokott utcák, az ismerősök, barátok, haverok... - akkor igen,
túlságosan magyar vagyok. Csak nem ezt nevezik honvágynak...? És képzeld, mindezt szigorúan ketté tudom választani
a horrorisztikus gazdasági és politikai helyzettől és a fokozhatatlanul rossz
közhangulattól és létbizonytalanságtól, ami itthon tombol... egyelőre.
Mert igen, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy még ha
alapfizetést is kapok, vagy félállásban dolgozom, mint például Kínában – akkor is
fényesebben megélek, mint valaha Magyarországon. Ez az, ami a legnagyobb
dilemmát okozza, és fogalmazzunk úgy, hogy CSAK EZ AZ. Nekem most február
közepéig van időm átgondolni, hogy visszamegyek-e Kínába. Ott akkor kezdődik az
iskolai tanév másik fele, a Kínai újév ünnepe után. De azt már most borítékolom, hogy eljött
az az idő, amikor itthon kell megpróbálnom boldogulni. Egész egyszerűen azért,
mert minden porcikámban – és legfőképpen a lelkemben – így érzem.
 |
| Apró örömök a moszkvai reptéren |
 |
| Hóvihar, törölt gépek Moszkvában |
 |
| A "szerencsétlenek", akik Oroszországban ragadtak :) |
Gyula, annyit még el kell mondanom, hogy a sors hihetetlen
akadályokat állított elém a hazautazással kapcsolatban, mintha csak az égiek
sem akarták volna, hogy visszamenjek Európába. Az első repülőjegyemet, amit az
EgyptAir-nél foglaltunk, az indulás napjának hajnalán törölték. (Mindenkit óva
intek attól, hogy ezzel a légitársasággal bármilyen kapcsolatba kerüljön!)
Akkor már csak egy hét volt Karácsonyig, és alig lehetett jegyet kapni, vagy ha
igen, dupla és tripla áron. Otthonról fizették ki a reptéren a szeretteim azt
az Aeroflotos jegyet, amivel végül repültem. De előtte még kiderült, hogy nem
tudunk annyira korán eljutni Guangzhou-ból Hongkongba, hogy elérjem a gépet.
Ezért egy éjszakát a reptéren kellett aludnom, - és aki ismer engem, az bizony
tudja, hogy ez egy kis halál nekem. J
Aztán miután már vagy 48 órája talpon voltam, és Moszkvában landoltunk, várt a
hír, hogy minden járatot töröltek Budapestre. Mindez már olyan fásult állapotban
ért, hogy nem volt energiám sokkot kapni. Még tán jó kis kalandként is
megélhettem volna, de az éjszakát egy tranzitszállóban kellett töltenünk, és
másnap hóvihar volt, ami kétségessé tette – újfent! – a hazaérkezést – szóval annyira
nem élveztem a helyzetet.
 |
| Itt már reménykedve, hogy hamarosan landolunk Budapesten |
Nos, mindezt csak azért írtam le, mert ez a karácsony - főleg az előzetesen történtek után - olyan
volt, hogy MINDEN EDDIGI KARÁCSONYOMNÁL jobban tudtam értékelni és élvezni. A
szűkös határidő ellenére sikerült csodás és hangulatos ünnepet varázsolni, ahol
is együtt lehettem a családommal, szeretteimmel, barátaimmal és a Lányommal. Olyan
volt, mint amilyennek elképzeltem és vágytam, - az én szeretett, 20°C-os,
szubtrópusi Guangzhou-mban is. J
Mindezt csak azért írtam le, mert úgy éreztem, tartozom
ennyi magyarázattal, elsősorban magamnak. Rengetegen óvtak attól, hogy
hazajöjjek. Még most sem tudom, pontosan mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy én
merrefelé hajlok. És bár nem tudok Neked kínai karácsonyról beszámolni, Gyulus,
azt elmondhatom, hogy az otthoni milyen volt. Pont olyan, amilyet szerettem
volna. J
A lényegesen egyszerűbb, küzdősebb és kevésbé érdekes gondolataimat
pedig ezután – egy ideig legalábbis biztosan J
- itt lehet olvasni.
Szeretettel ölellek,
mira