Soha életemben ilyen undorítóan bürokratikus, pénzbezsebelő
és idegtépkedő folyamatot nem éltem át, mint a vízumigénylés Kínában. Ráadásul
mindezt havonta, mivel egy hónapos tartózkodási engedélyt kapok mindig. A
procedúra az általam nagyra tartott, ám paranoid Kafka legrosszabb rémálmait is felülmúlja, mondanám, hogy
nevetséges, de kurvára nincs kedvem nevetni – ahhoz túl dühítő, frusztráló
és fárasztó ez az egész.
Tehát rohadtul gondold meg, mielőtt Kínába jönnél. Én nem is
értem, mire fel ez a nagy felhajtás. Kína messze nem az Ígéret földje, mit
gondolnak ezek? hogy valaki veszélyezteti és megdönti a kommunista rezsimet,
vagy mi? Kezdjük ott, hogy turistaként kizárólag egy hónapos vízumot kapsz, ne
is álmodj 3 vagy 6 havi, vagy egy éves sima és folyamatos tartózkodásról. Már
említettem, hogy Honkongba a magyar embernek nem kell vízum, így ha azon
keresztül érkezel, egyszerűbb a helyzet. „Csak” egy formanyomtatványt és
fényképet kell beadnod az ottani „immigration office”-ba, és pár (6) óra alatt
kész a vízumod.
Ám hiába ’Kína’ Honkong is, ezt a kínaiak nem fogadják el.
Vagyis ha kilépsz Honkongból, és belépsz a ’szárazföldi’ Kínába, az már plusz
egy vízumba és ki-belépésbe kerül a határon. Ilyenformán sokkal szigorúbb,
bürokratikusabb és bunkóbb feltételei vannak a Kínában intézendő
vízumnak. Először is. El kell menni egy hivatalos fotóshoz, és CSAK a vízumkép
készítési engedéllyel ellátott fényképészhez lehet menni. Nem jó a régi
igazolványkép, nem jó a sima sem. Kizárólag kék háttérrel készült, a fotós
által kiadott bizonylattal rendelkező képet lehet csatolni a kérelemhez.
(Ilyenformán van 21 darab felesleges igazolványképem, mivel a harmadik
vízumomat intézem itt, és bár nyolcat csinálnak alkalmanként, csak egyet
használnak fel.) Ami még bizarr, hogy minden igazolványképet RETUSÁLNAK. Igen,
ott, előtted a műteremben. Korrigálják, ha túl nagy a hajad, kimontírozzák a
nyakláncodat vagy a pattanást az arcodon. Ráadásul KIFEHÉRÍTIK (!!!) az
egészet, hogy minél világosabbnak tűnjön az arcszín. A vízumkérelmeken tehát
hibátlan arcú, fehér bőrű embereket látnánk, ha hozzáférnénk az adatbázishoz.
Második lépésként el kell menni a helyi rendőrségre, ahová
körzetileg tartozol az ideiglenes lakcímed szerint. Ide plusz egy
formanyomtatványt kell beadni, meg az útleveledből három fénymásolt oldalt: az
érkezési vízumét, az aktuális vízumét, és a fényképes oldalt. A rendőrség ez
ügyben csak egyszer egy héten fogad, és pár nap múlva lehet menni az általuk
kiadott igazolásért.
Harmadik lépésként be kell menni abba a hatemeletes irodába,
aminek a hivatalos neve: „The Division of Exit and Entry Administration of
Guangzhou Municipal Public Security Bureau”. Na, itt szívtam ma egész nap, - és
ennél szebben és találóbban nem áll módomban kifejezni. Bizton állíthatom, hogy
Asterix 12 próbája ahhoz képest kismiska, ami itt zaljik naponta. Naszóval az
eddig begyűjtött igazolásokkal, kérelmekkel, formanyomtatványokkal,
fényképekkel és útlevéllel együtt be kell adni a vízumkérelmet az egyik
ablaknál. Miután végigálltad a sort, - átlagban 50-60 várakozóra számíts mindig
– a pulttól elküldenek egy másik terembe, ahol interneten, online módon kell
magadat újraregisztrálni. Nehezített pálya, hogy kínai karakterek jönnek be a
klaviatúrán, illetve hogy egy szerencsétlen, angolul alig értő és beszélő „segítő”
cirkál a 20 számítógép között.
Ha egy hét múlva visszajön az ember, végigállja háromszor a
sort. (Egyszer a bejelentkezés miatt, egyszer a pénztár miatt, - hogy kifizette
a körülbelül 200 yüan díjat (cirka 6000 ft) – egyszer pedig egy másik emeleten
magáért a vízumért is újabb sorállást kell kibírni.) Na, ez az a röpke
procedúra, amire ma az egész napom ráment, és amiért cserébe kaptam egy
rohadék, múlni nem akaró migrént.
Megéri...?
