Dél-ázsiai ősz: tiszta erőből nyár

Végtelenül és reménytelenül kiábrándító dolgot láttam ma, ahogy sétáltam a belvárosban és a havonta esedékes vízum ügyintézés miatt leadott útlevelemet próbáltam felvenni az bevándorlási hivatalban. Kitikkadva a 31°C-os melegben, hideg aloe üdítőt kortyolgatva, egyszer csak beleszaladtam egy „karácsony utcába”. Az hagyján, hogy az ázsiai giccsnek megfelelően elborzasztóan ízléstelen dolgok sorjáztak ott halomban. Ám emellett óriás pálmák és örökzöldek keretezték a pocsék szcénát, az arcomba pedig forró trópusi szél csapott. Körülöttem a zsúfolt kínai piac kakofón zaja és színes forgataga tombolt. Egyszóval az egésznek volt egy olyan mellbevágóan szürreális hatása, hogy egy percig le kellett állnom, mert az agyam egyszerűen blokkolta az impressziókat. NEM ÁLLT ÖSSZE  a kép és a képzet, ergo nem tudtam értelmezni a látottakat.

Aztán lassan engedtem eljutni a tudatomig a tényt, hogy nekem valószínűleg ILYEN karácsony jut idén. Nekem, akinek SOHA nem volt műfenyője. Nekem, aki még Koreában is próbált igazi karácsonyfát keríteni és igazinak tűnő hangulatot kreálni – nem kis nehézségek árán. (Erre mondják nálunk találóan, hogy „szarból várat építeni”.) Nekem, akinek összeomlik a kis privát világa a megszokott tradíció-mankók nélkül. Otthon már Szent  András hava van. Kikerültek a sírokra a fehér krizantémok és mécsesek. Az éjszakák összebújósan hűvösek, és előkerültek a zsákokból a sálak, sapkák és csizmák. Reggelente – gondolom – jó érzés egy pohár forró lattét a kezünkbe szorongatva ülni a metrón munkába menet – nekem legalábbis az volt. Hamarosan Advent.

Itt pedig – és ezt komolyan mondom, hogy alig lehet felfogni és megemészteni – TOMBOL a nyár. Holnapra 32°C-ot mondanak, és éjjelente lehetetlen aludni a fülledtség miatt. Egy szál topban mászkálok, vászonnadrágban és saruban. Az elképesztően intenzív légkondicionálás miatt folyamatosan meg vagyok fázva. (Ámbár lehet, hogy csak azt érzi a fizikumom, hogy ilyenkor már a minden évben szokásos náthámat KELLENE épp megélnem otthon.) Ha létezik kulturális sokk fiziológiai és klimatikus értelemben, úgy minden bizonnyal abban szenvedek. Igen, minden jel szerint még mindig NEM aklimatizálódtam.

A kezdetben lelkesítő zöld burjánzás most már csak apátiával tölt el. A természet olyannyira nem érzi az őszt, hogy nem csak hogy nem stagnál az intenzív virulás és növekedés, hanem úgy tűnik, hogy tiszta erőből nyár van. Újabb és újabb levelek, rügyek és virágok pattannak ki. Nyílik a leanderünk a teraszon, a jázmin, a rózsa. A kertben embermagasságú, a zöld minden árnyalatában pompázó cserjék virágoznak. Ahhoz még mindig nem szoktam hozzá, hogy az otthon csak cserepes szobanövényként ismert csoffadt zöldek itt embermagasságú fákká, erdőkké növik ki magukat. Azonban egyetlen fenyőt, vagy fenyőhöz hasonlatos dolgot sem láttam...

Tudom, erre mondják, hogy szubtrópusi időjárás, igen, de nekem már csak a külön bejáratú „szomorú trópusom”. Budapest az északi szélesség 47. fokán fekszik, Guangzhou a 23.-on. Hogy lehet, hogy ilyen megemészthetetlenül sokat számít 24 fok differencia – szélességiben...?!

Tartózkodási helye: Guangzhou

Abban biztos vagyok, hogy Kínáról sokaknak még mindig azok a bizonyos sztereotip képek ugranak be.  Riksát húzó szegény emberek, egy tálka rizs felett gubbasztó gyerekek, bambuszliget és sárkányok – no és persze nagy-nagy vörösség, és ezt nem feltétlenül csak a színre értem. A még mindig erős elszigeteltségben élő Kína azonban rohamos léptékben fejlődik, és ez nem csak tömegpropaganda. Guangzhou,  - a város, ahol én élek – az ország harmadik legnagyobb és legnépesebb metropolisza, Peking és Sanghaj után. Nem mellesleg a legdélebbi tartomány, Kanton székhelye. Mindezen okokból kifolyólag én – hála az Istennek – még nem találkoztam olyan szélsőséges nyomorral, mint mondjuk belső-Kínában, Szecsuánban.

Találkozom viszont nap mint nap egy modern, elképesztő intenzitással gyarapodó világvárossal, mely szinte teljesen olyan, mint Szöul, Tokio vagy Hongkong. Két éve jártam itt és megdöbbent a kézzel fogható, szemmel látható változás. A város a Pearl (Gyöngy) folyó deltájában fekszik, és maga a víz kettészeli azt. Helyzeténél fogva kirándulásnyi távolságra van a Dél-Kínai tenger, Hongkong és Macau. A kantoniak jó pár – kissé megalomániás – címkét ragasztottak városukra, úgy mint „Kína déli kapuja”,  „Virágváros” vagy „Kanton tüdeje”. A legelső fantázivanév annyiban indokolt, hogy Guangzhou az ősi időktől fogva a „Tengeri Selyemút” és a „Lingnan kultúra” centruma volt. Utóbbi két elnevezés pedig arra utal, hogy a szubtrópusi klíma és az ázsiai monszunok nagyon meghatározzák a környezet flóráját. Ahová csak nézek, burjánzóan zöld minden, és télen is virágzik a leander, a jázmin. Ezzel együtt most, októberben is 25-28°C a napi hőmérséklet, és decemberben sem megy majd. 10-15°C alá.

Guangzhou stratégiailag fontos helyzetét tekintve a régió politikai, gazdasági és kulturális centruma.  Mindebből én csak annyit veszek észre, hogy elég sok üzleti eseménynek és művészeti fesztiválnak ad otthont. Az Ázsiai Játékok és a Canton Fair mellett olyan tradicionális ünnepek is vannak, mint a Kínai Újév, Sárkányhajó fesztivál, Lampion és Újhold Ünnep vagy Kantoni Operafesztivál. Egyszóval pezseg itt az élet, talán túlságosan is. Van a városnak saját repülőtere, pályaudvarai, kikötői. A „nagysebességű vonat” közvetlen járata Pekingbe lerövidítette a 10,5 órás utazási időt 3 órára. Az itteni metróhálózat új, nagyon korszerű és tiszta. Hamar eljutni vele a belvárosba, ahol hatalmas, légkondicionált üzletközpontok váltják egymást az eget karcoló üvegpalotákkal, és a köztük megbúvó pagodákkal és buddhista kolostorokkal. A város zöld oázisát, a Baiyun (Fehér Felhő) hegyet mindenhonnan látni.  A központban bárhol betérhet a megfáradt turista egy Starbucksba, Costa kávézóba vagy Illybe. Minden amerika franchise megtalálható itt, mint a McDonalds, Burger King vagy KFC, Frozen Yogurt vagy a Haagen Dazs. A butikok a világmárkákat kínálják. A szupermarketekben mindenféle étel kapható, jóval kedvezőbb áron, mint más ázsiai nagyvárosban.

Guanghzou tehát hihetetlen tempóban fejlődik  és káprázatos eredményeket ér el, az élet minden területén. Nem tudom, hogy mindez minek köszönhető és bevallom, kicsit csodálkozom is rajta. Az bizonyos, hogy a kínai emberek elképesztő munkabírásának, a kormányzati rendszer szigorú gazdasági projektjeinek (tervgazdálkodás, öt-tízéves tervek) óriási része van ebben. Így él, dolgozik és létezik Dél- Kína jelenleg. Küzdelmesen, célorientáltan, ugyanakkor egyszerűen és szerényen. Működik.