A Hat Fügefa kolostora és a Lótuszvirág pagoda

Ősi, csavart törzsű fügefák árnyékában andalogni. Beszívni a füstölők tömény illatát, rácsodálkozni a szépséges lila lótuszvirág csokorra. Csendben odahallgatni a buddhista szerzetesekre, akik a híveikkel beszélgetnek a kőpadokon. Betérni a hatalmas dharma csarnokba, és arcomat megfüröszteni az aranyként világító Buddhák fényességében. Ódon fapagodák lépcsőit koptatni, kortyolgatni egy meleg zöld teát a csobogó mellett. Ez az, amire vágytam itt Ázsiában. Ez az, amire újból rátaláltam a Hat Fügefa Kolostorában és a Lótuszvirág Pagodában.

Su Dongpo, aki Kína legismertebb költője és irodalmára volt hajdanán, 1100-ban meglátogatta ezt a templomot. Leginkább az udvaron álló hat óriási fügefa nyűgözte le, és mivel a fák életereje jó hangulatba segítette őt, ezért egy költeményében a Six Banyan Tree Temple-nek (Liu Rong) keresztelte el a helyet. 537-ben alapították a kolostort, a Song dinasztia uralkodása alatt.  Hui Neng, a Zen buddhizmus hatodik patriarkája volt a templom fő gondozója.  (Ma is aktív hitélet folyik itt, a Guangzhou-i Buddhista Társaság központja a kolostor.) Az udvar közepén álló, 58 méter magas, nyolcszög alapú Virág padoga a legmagasabb a városban. Mi, turisták, ebből csak annyit veszünk észre, hogy nem lehet róla egész alakos fotót készíteni, annyira szorosan körülöleli a belváros.

A templom közelében sok külföldi követség van. Talán emiatt is itt rendezik a hivatalos örökbefogadások ceremóniáját is. Sok család jár ide, hogy újonnan hozzájuk került (vagy született) gyermekeikre áldást kérjen. A Nagy Imateremben a már megszokott szcéna szerint három monumentális, arannyal futtatott szobor ül. Balfelől Amitabha, középen Sakyamuni, és jobbfelől a Gyógyító Buddha – szimbolizálva a múltat, jelent és jövendőt. A szobrok előtt hatalmas, oltárszerű asztal van, mindig tele gyümölcsökkel, rizzsel, édességgel és virágokkal. A termet sűrű füst borítja, nem csak a hagyományos vékony füstölők szantál illata ez. Kínában óriási „joss stick”-eket használnak az imádkozáshoz. Ezek hosszú égési idővel rendelkező, speciális anyaggal bevont vastag füstölő botok – gyantákból, fűszerekből és gyógynövényekből is készülhetnek.

Kint az udvaron a feng-shui szerint elrendezve kicsi csobogók, patakok, tavacskák vannak, apró teknősökkel, arany halakkal. A pihenőhelyeken a pagodák alatt a látogatók fogyasztják az ebédjüket, szerzetesek beszélgetnek a hívőkkel. Itt mindenhol friss virág illata csap meg, tömény liliommal és rózsával és szekfűvel. Szemet gyönyörködtető látvány az igazi, lila színű, még épp hogy kinyílt lótuszcsokor. Az egész helyet az a fajta végtelen időtlenség és nyugalmas harmónia lengi körül, amire minden normális, épeszű ember vágyik. A Six Banyan kolostort nem könnyű megtalálni, én harmadjára leltem rá, mert angol nyelvű táblák nem nagyon segítenek a tájékozódásban. Ha viszont rálelünk, és átvergődünk a hatalmas buddhista ereklye piacon, majd kifizetjük a mindössze 5 yüan (160 ft) belépőt – napokig, hetekig kitartó, csodálatos és vágyott lelki élményben lehet részünk.

Kínai-magyar fúziós húsleves

Volt a hűtőben egy apró bontott csirke, gondoltam, meglepem a családot egy finom, magyaros csirkelevessel. Készítgettem elő a hozzávalókat, amikor is konstatáltam, hogy nincs vöröshagyma a házban. Hamarvást leugrom a lakópark melletti kicsi falu piacára, mondtam a Húgomnak, aki felvilágosított, hogy vöröshagymát (vagyis: „főzőhagymát) ne is keressek, mert azt nem használják Kínában. Na jó, akkor maradjunk a szép, nagyfejű, kicsit enyhébb lilahagymánál, adtam be a derekamat, azzal a biztos tudattal, hogy Jóanyám (Best Cook Ever)összehúzná a szemöldökét.

Haladjunk, elő a petrezselyemmel. No, no, mosolyog a Hugi, itt nincs petrezselyem. Nem őshonos valami miatt, és az emberek csak koriandert használnak helyette. Apró kétségbeesés: koriander...?! De hiszen az sokkal másabb, intenzívebb ízvilág, mint a petrezselyem, egyértelműen „kiérezni” minden ételből, olyan markáns az aromája. Nincs más, egy csokor koriander kerül a lébe. /A képet Anyuról a konyhában – az Ezüst Habverőjével, amit díjként nyert az egyik legendás sütijével – inkább elhessegetem.../

Ike lép be a konyhába, a Húgom japán férje. De jó, húsleves készül? – örvendezik. Na, akkor tegyél bele sok-sok krumplit. Micsodaaaa...?! Döbbenek le, kendőzetlenül. Ó, hát itt mindenki így eszi, hogy finom és laktató legyen. Hát legyen. A finom – originális! – magyar húsleves ideáját messzire engedvén magamtól, belerakok jó pár megtermett burgonyát a fazékba, a csirke mellé. Hát ez most valamiféle angol „hotpot” lesz, ami jó sűrű és tartalmas levest jelent, zöldségekkel és húsokkal megrakva. A mi gulyásunkat is „hotpot”-nak nevezik, ahogy hallottam Londonban. Átfut a gondolat az agyamon, hogy talán gulyást kellett volna erdetileg is főznöm, rugalmasan átugorva az igazi magyar paprika kínzó hiányát...

Mikor végre asztalhoz ülünk, mentegetem a „magyar csirkelevesemet”, hogy ennek egyáltalán nem így kellene kinéznie, igazából a mi országunkban ezt máshogy készítik... Semmi baj, a gyerekek boldogan és hálásan állnak neki a vacsorának. Egyszer csak a legnagyobbik fiú, Makoto, hatalmas porció rizst zúdít bele a tányérjába. „Mit csinálsz, gyermek...?!” – hörren fel a Hugi, én meg csak nézek, opálos szemmel. Rizs a magyar csirkelevesbe. Legalábbis annak indult... Kedélyes szóváltás az asztal felett, hogy hát mi a legtöbb levest így esszük, rizzsel, meg hát mindent rizzsel eszünk. Hát persze, mondom nekik, nincs gond, ha tényleg így szeretik a gyerekek, hát egyék így. (Nézem a levesemet, ami egyre inkább egy olasz rizottóra hajaz...)

És amikor pár perc múlva kisompolyog a Hikaru a konyhába, és jó nagy adag szójaszószt löttyint a tálkájába, már csak nevetünk rajta mindannyian. Furcsa dolog ez, mármint az ételek, ízek, zamatok világa. Az, amit megszokunk, az, ami éktelenül tud hiányozni néha – főleg, amikor esélyünk sincs visszakapni az eredetit. Ilyenkor alkalmazkodni kell. Abból főzni, ami helyben van, kísérletezni az új aromákkal, ötvözni az új és régi szokásokat, és esélyt adni a „kínai-magyar fúziós konyha” újabb és újabb remekeinek. J  

Képünk csak illusztráció. A szerző csak szerette volna,
ha a levese így néz ki a konyhai kaland után. :)

Fények tüzek, vizek fesztiválja

Fényfesztivált tartottak a városban, az elsőt – de ismervén az ázsiai népek rajongását a csillogó-villogó, túlcicomázott és színes dolgok iránt, ez az ünnep is hagyománnyá növi ki magát majd idővel. A helyszín Kanton újonnan kreált, jómódú és menő negyede volt, a Zhujiang New Town. Óriási parkot telepítettek a felhőkarcolók, irodaházak és hotelek közé, melyekben hangulatos hidacskák, apró tavak és ligetek között lehet elveszni. A buli központja a Huackheng tér volt, ahol égig spriccelő, zenés szökőkút ad műsort minden este, fényjátékkal egybekötve. Ez a bambusszal telerakott, egyéb napokon csendes és harmonikus rekreációs sziget most pazarló fényárban úszott három héten keresztül.

A fesztivál keretén belül az egész várost a megszokottnál díszesebben világították meg. Kanton eme központi részén közlekedik a népszerű és modern APM, vagyis a  vezető nélküli metró, amit Londonban DLR-ként ismertem meg. Ez szállította az embereket a rendezvény különböző pontjaira. A kiállítási tárgyaknak olyan fantázianevet adtak, mint a Lelkek Fája, Ömlő Láva vagy a Szürkület Óceánja. Pontos kis térképen lehetett nyomon követni a fényinstallációkat. Én már Szöulban is csodálkoztam, hogy milyen mérhetetlen pazarlás ezt a sok fényt „elpocsékolni”, de itt kimondottan meglepődtem, hogy ilyesmire is van keret.

Persze özönlöttek az emberek, főleg a családosok, sok-sok kisgyerekkel. A kínaiak –csak úgy, mint a mediterrániumban élő emberek – délben lefekszenek sziesztázni, és ezért estefelé kezdenek igazán élni. Nagyon sok bolt szintén bezár hosszabb ebédidőre, és kora délutántól nyitnak ki újra, hogy aztán késő éjjelig árulhassa portékáját. A látvány egyébként hasonló az ázsiai ünnepekhez. Mindenki fotóz mindent és mindenkit, a fényképezés komoly hobbivá nőtte ki magát Kínában is. Ami furcsa, hogy rendezvény ide vagy oda, nem lehetett alkoholt kapni sehol sem. A helyszínt komoly létszámban biztosították a rendőrök, nem mintha szükség lett volna rá. Az üdítőital és snack árusok egy fillérrel jüannal sem adták drágábban a portékájukat, mint egy sima szupermarketben. Itt nincs nyerészkedés és kizsákmányolás, a nép megbecsüli, ha „kenyeret és cirkuszt” kap, és eszük ágában sincs rendet bontani vagy randalírozni. Ünnepelnek egyet szolidan, aztán nyugovóra térnek, hogy másnap folytassák a taposómalom hajtását.

Tartózkodási helye: Guangzhou

Abban biztos vagyok, hogy Kínáról sokaknak még mindig azok a bizonyos sztereotip képek ugranak be.  Riksát húzó szegény emberek, egy tálka rizs felett gubbasztó gyerekek, bambuszliget és sárkányok – no és persze nagy-nagy vörösség, és ezt nem feltétlenül csak a színre értem. A még mindig erős elszigeteltségben élő Kína azonban rohamos léptékben fejlődik, és ez nem csak tömegpropaganda. Guangzhou,  - a város, ahol én élek – az ország harmadik legnagyobb és legnépesebb metropolisza, Peking és Sanghaj után. Nem mellesleg a legdélebbi tartomány, Kanton székhelye. Mindezen okokból kifolyólag én – hála az Istennek – még nem találkoztam olyan szélsőséges nyomorral, mint mondjuk belső-Kínában, Szecsuánban.

Találkozom viszont nap mint nap egy modern, elképesztő intenzitással gyarapodó világvárossal, mely szinte teljesen olyan, mint Szöul, Tokio vagy Hongkong. Két éve jártam itt és megdöbbent a kézzel fogható, szemmel látható változás. A város a Pearl (Gyöngy) folyó deltájában fekszik, és maga a víz kettészeli azt. Helyzeténél fogva kirándulásnyi távolságra van a Dél-Kínai tenger, Hongkong és Macau. A kantoniak jó pár – kissé megalomániás – címkét ragasztottak városukra, úgy mint „Kína déli kapuja”,  „Virágváros” vagy „Kanton tüdeje”. A legelső fantázivanév annyiban indokolt, hogy Guangzhou az ősi időktől fogva a „Tengeri Selyemút” és a „Lingnan kultúra” centruma volt. Utóbbi két elnevezés pedig arra utal, hogy a szubtrópusi klíma és az ázsiai monszunok nagyon meghatározzák a környezet flóráját. Ahová csak nézek, burjánzóan zöld minden, és télen is virágzik a leander, a jázmin. Ezzel együtt most, októberben is 25-28°C a napi hőmérséklet, és decemberben sem megy majd. 10-15°C alá.

Guangzhou stratégiailag fontos helyzetét tekintve a régió politikai, gazdasági és kulturális centruma.  Mindebből én csak annyit veszek észre, hogy elég sok üzleti eseménynek és művészeti fesztiválnak ad otthont. Az Ázsiai Játékok és a Canton Fair mellett olyan tradicionális ünnepek is vannak, mint a Kínai Újév, Sárkányhajó fesztivál, Lampion és Újhold Ünnep vagy Kantoni Operafesztivál. Egyszóval pezseg itt az élet, talán túlságosan is. Van a városnak saját repülőtere, pályaudvarai, kikötői. A „nagysebességű vonat” közvetlen járata Pekingbe lerövidítette a 10,5 órás utazási időt 3 órára. Az itteni metróhálózat új, nagyon korszerű és tiszta. Hamar eljutni vele a belvárosba, ahol hatalmas, légkondicionált üzletközpontok váltják egymást az eget karcoló üvegpalotákkal, és a köztük megbúvó pagodákkal és buddhista kolostorokkal. A város zöld oázisát, a Baiyun (Fehér Felhő) hegyet mindenhonnan látni.  A központban bárhol betérhet a megfáradt turista egy Starbucksba, Costa kávézóba vagy Illybe. Minden amerika franchise megtalálható itt, mint a McDonalds, Burger King vagy KFC, Frozen Yogurt vagy a Haagen Dazs. A butikok a világmárkákat kínálják. A szupermarketekben mindenféle étel kapható, jóval kedvezőbb áron, mint más ázsiai nagyvárosban.

Guanghzou tehát hihetetlen tempóban fejlődik  és káprázatos eredményeket ér el, az élet minden területén. Nem tudom, hogy mindez minek köszönhető és bevallom, kicsit csodálkozom is rajta. Az bizonyos, hogy a kínai emberek elképesztő munkabírásának, a kormányzati rendszer szigorú gazdasági projektjeinek (tervgazdálkodás, öt-tízéves tervek) óriási része van ebben. Így él, dolgozik és létezik Dél- Kína jelenleg. Küzdelmesen, célorientáltan, ugyanakkor egyszerűen és szerényen. Működik.

A Húgom iskolája Kínában

Több mint tíz évig élt a Húgom Kínában közösségi típusú életet, amolyan Teréz anya stílusban. Hogy hogyan bírta, nem tudom. Természetesen nem vagyok ellene, főleg a jótékonykodás tényének, de jómagam képtelen lennék konstansan az ilyen jellegű életmódra. A Húgomnak és a családjának az élete nagyon sokáig totális önzetlenségből, karitatív jellegű munkából és minden javaiból való adakozásból állt. Nem egészen egy éve a testvérem meglepő döntésre jutott. Elhatározta, hogy kipróbálja magát az üzleti életben és vállalkozást indít, valamint innentől kezdve kizárólag a családjával osztja meg a lakását, ennivalóját, keresetét. Nem ítélkeztem, hogy ez jó vagy rossz döntés. Inkább kíváncsisággal vegyes aggódással vártam, hogy az én áldozatosan naiv és nem a való világra született Húgocskám miként fog boldogulni.

Aztán kijöttem és láttam. És bámultam. És nem jutottam szóhoz. Aztán nevettem nagyon sokat, mert széles jókedvem kerekedett, olyan jó dolgok kerültek a szemem elé. Végül sírtam. Az elmondhatatlan büszkeségtől, hálától és szeretettől. Az én kicsi, vékonyka Hugikám, aki tolja maga előtt a hatalmas pocakját – benne a 7. hónapban lévő, hetedik kisbabával – hatalmas dolgokat visz itt végbe. Iskolát nyitott helyi gyerekeknek, és mellette egy napközit, vagy inkább gyermekmegőrzőt. A lakásunktól 10 percre van az az üzleti negyed, ahol a suli van, közvetlenül mellette pedig a napközi. Kényelmes séta vezet oda a háztól, de a telepet átszelő és lakókat szállító kis golfkocsik is nagyon hamar odavisznek.

Az iskola 9-től 5-ig van nyitva. Alsós korú kínai kiskölkök járnak oda, akik angolul szeretnének tanulni. (Jobban mondva a szüleik szeretnék angolul taníttatni őket, mert elképesztő igény van az angol nyelvtudásra itt Kínában. ) Akik beiratkoztak, reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak. A Húgom és a Férje tanítanak angolul, mellettük két kínai nevelőnő van. A tananyag amerikai, és nagyon sok olyan könyv van, amit a Testvérem állított össze, hosszú évek oktatói tapasztalata alapján. Folyamatban van a japán és a koreai nyelvoktatás bevezetése is. Különféle kreatív programok is vannak, illetve jógáznak is a kicsik. Bár bizonyára elfogult vagyok, de a suli szívmelengetően szép és barátságos. A legmodernebb dolgokkal van felszerelve és látszik, hogy emberfelettien sok gondos munka és erőfeszítés van benne. Öröm oda bemenni, nekem mindig jókedvem lesz tőle, amikor ott vagyok.

Ennél még hangulatosabb a gyermekmegőrző vagy napközi, ami délután 5-től van nyitva, este 9-ig. A neve „Sandbox”, és a Hugi elmondása szerint a hat gyereke ihlette, akik imádnak homokozni. Egy jó nagy homokozó van középen, környezet és gyerekbarát homokkal megtöltve, körülötte és benne rengeteg játékkal. Imádnak ide járni a környékbeli kölkök, illetve a szülők is szívesen hozzák ide őket, az optimális nyitvatartás és a különleges hangulat miatt.

Szóval elnéztem a Húgomat, ahogy tanította a kicsiket. Aztán láttam, ahogy tárgyal a gyermekmegőrzőben a szülőkkel. Délután nagyobb gyerekeket oktat angolra, és vannak egyéb magántanítványai, koreaiak is. Közben nyílt napot szervez a suliban, speciális Halloween-t a gyerekeknek, prospektust tervez a vállalkozásainak. Dolgozik egy saját kiadású oktató sorozaton, könyvön, munkafüzeten és CD-n. Mindeközben a hetedik hónapban van, és nem utolsó sorban: neveli a hat gyermekét. Elképesztő erővel, energiával, kitartással, kreativitással és hittel menedzseli az életét. Tele van tervekkel, optimizmussal, életerővel. Azt hiszem, ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN van – a szó minden értelmében.

Az én Húgom. Nem tudom elmondani, mennyire büszke vagyok Rá.

Nemzeti Ünnep és "Golden Week"

 “National Day of the People’s Republic of China” – ez a hivatalos neve annak az ünnepségorozatnak, ami minden év október 1-jén kezdődik, - ez a Golden Day -, majd egy hetes szünettel folytatódik - ez a Golden Week. 1949. október 1-jén alakult meg a Kínai Népköztársaság, ezen esemény apropóját ünneplik ez emberek október elején. Nos, én egy kulturális programokkal teli, tradicionális, tipikus, nagy vörös kínai lampionos forgatagot keresgéltem, és rájöttem, hogy ez bizony nem az. Ez inkább a mi régi szocialista felvonulásainkra emlékeztet, melyeket május 1-jén szoktunk (volt) tartani, a régi szép időkben (vagy az "átkosban"), kinek hogyan tetszik. 

Az események központja természetesen Peking. Október 1-jén a Tiananmen térre - igen, arra a bizonyos drámai emlékű térre – vonulnak ki az emberek és vesznek részt az ünnepélyes zászlófelvonáson. A nagy kommunista kínai vezetők emelvényről nézik végig a felvonulást. Este tüzijáték van a nagyobb városokban, Pekingben és Hongkongban biztosan.

1999-ben terjesztették ki először a guóqìng jié (pidzsinül) ünnepet egy hetesre. Onnantól kezdve a családok – kínai ismerőseink elmondása szerint – arra használják ki a hosszú fizetett szabadságot, hogy az otthonaikban és a barátaikkal töltsék az időt. Vendégeket fogadnak vagy vendégségbe mennek, és általában gyümölcsöt visznek ajándékba. Ha jó idő van, kisebb-nagyobb kirándulásokat tesznek a fontosabb turisztikai látnivalókhoz. Ezen okokból kifolyólag hozzánk tegnap ebédre jöttek, ma este koktélparty lesz, holnapra pedig vacsorameghívásunk van. Mindebből is kitűnik, hogy óriási vásárlás előzi meg október első hetét. A városban csak annyit látni az ünnepből, hogy mindenhol nagy piros kínai gömblampionok sorakoznak, és az árusok eszeveszett rámenősséggel és intenzitással kínálják a portékáikat.

A CNNGo egészen különleges programokat kínál a Golden Week-re, ezekből is érdemes mazsolázni, ha az embernek van lehetősége Honkongban, Pekingben vagy Sanghajban tölteni az időt. Ezek a fesztivál legfontosabb helyszínei. A legtöbb kínai ember azonban valóban úgy éli meg az egy hetes szünetet, hogy örül annak, hogy nem kell bemennie dolgoznia, hanem otthon maradhat, és a családján és barátain kívül nem is kell másokkal találkoznia. Ebben az országban leginkább erre van szükségük a dolgozó embereknek.

http://www.cnngo.com/shanghai/life/62-ways-celebrate-chinese-national-day-588717