Több mint tíz évig élt a Húgom Kínában
közösségi típusú életet, amolyan Teréz anya stílusban. Hogy hogyan bírta, nem
tudom. Természetesen nem vagyok ellene, főleg a jótékonykodás tényének, de jómagam
képtelen lennék konstansan az ilyen jellegű életmódra. A Húgomnak és a családjának az
élete nagyon sokáig totális önzetlenségből, karitatív jellegű munkából és
minden javaiból való adakozásból állt. Nem egészen egy éve a testvérem meglepő döntésre jutott. Elhatározta, hogy kipróbálja magát az üzleti életben és vállalkozást indít, valamint innentől
kezdve kizárólag a családjával osztja meg a lakását, ennivalóját, keresetét.
Nem ítélkeztem, hogy ez jó vagy rossz döntés. Inkább kíváncsisággal vegyes
aggódással vártam, hogy az én áldozatosan naiv és nem a való világra született Húgocskám
miként fog boldogulni.
Aztán kijöttem és láttam. És bámultam. És nem jutottam
szóhoz. Aztán nevettem nagyon sokat, mert széles jókedvem kerekedett, olyan jó
dolgok kerültek a szemem elé. Végül sírtam. Az elmondhatatlan büszkeségtől,
hálától és szeretettől. Az én kicsi, vékonyka Hugikám, aki tolja maga előtt a
hatalmas pocakját – benne a 7. hónapban lévő, hetedik kisbabával – hatalmas
dolgokat visz itt végbe. Iskolát nyitott helyi gyerekeknek, és mellette egy
napközit, vagy inkább gyermekmegőrzőt. A lakásunktól 10 percre van az az üzleti
negyed, ahol a suli van, közvetlenül mellette pedig a napközi. Kényelmes séta
vezet oda a háztól, de a telepet átszelő és lakókat szállító kis golfkocsik
is nagyon hamar odavisznek.
Az iskola 9-től 5-ig van nyitva. Alsós korú kínai kiskölkök
járnak oda, akik angolul szeretnének tanulni. (Jobban mondva a szüleik szeretnék
angolul taníttatni őket, mert elképesztő igény van az angol nyelvtudásra itt Kínában. ) Akik
beiratkoztak, reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak. A Húgom és a Férje tanítanak
angolul, mellettük két kínai nevelőnő van. A tananyag amerikai, és nagyon sok
olyan könyv van, amit a Testvérem állított össze, hosszú évek oktatói
tapasztalata alapján. Folyamatban van a japán és a koreai nyelvoktatás bevezetése is.
Különféle kreatív programok is vannak, illetve jógáznak is a kicsik. Bár
bizonyára elfogult vagyok, de a suli szívmelengetően szép és barátságos. A
legmodernebb dolgokkal van felszerelve és látszik, hogy emberfelettien sok
gondos munka és erőfeszítés van benne. Öröm oda bemenni, nekem mindig jókedvem
lesz tőle, amikor ott vagyok.
Ennél még hangulatosabb a gyermekmegőrző vagy napközi, ami
délután 5-től van nyitva, este 9-ig. A neve „Sandbox”, és a Hugi elmondása
szerint a hat gyereke ihlette, akik imádnak homokozni. Egy jó nagy homokozó van
középen, környezet és gyerekbarát homokkal megtöltve, körülötte és benne rengeteg
játékkal. Imádnak ide járni a környékbeli kölkök, illetve a szülők is szívesen hozzák ide
őket, az optimális nyitvatartás és a különleges hangulat miatt.
Szóval elnéztem a Húgomat, ahogy tanította a kicsiket. Aztán
láttam, ahogy tárgyal a gyermekmegőrzőben a szülőkkel. Délután nagyobb
gyerekeket oktat angolra, és vannak egyéb magántanítványai, koreaiak is. Közben nyílt
napot szervez a suliban, speciális Halloween-t a gyerekeknek, prospektust tervez
a vállalkozásainak. Dolgozik egy saját kiadású oktató sorozaton, könyvön,
munkafüzeten és CD-n. Mindeközben a hetedik hónapban van, és nem utolsó sorban:
neveli a hat gyermekét. Elképesztő erővel, energiával, kitartással,
kreativitással és hittel menedzseli az életét. Tele van tervekkel,
optimizmussal, életerővel. Azt hiszem, ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN van – a szó minden
értelmében.
Az én Húgom. Nem tudom elmondani, mennyire büszke vagyok Rá.
Azokon a napokon, amikor tanítok, egy szigetre megyek dolgozni, melynek a neve Ersha Dao. Ez is az egyike a számtalan hordalékszigetnek, mely a várost átszelő Pearl folyó torkolatában fekszik. Bár sokszor leírtam már, hogy itt, Guangzhou örökké zöld dzsungelében sokszor édeni hangulatom van, ez az érzés az Ersha szigeten minden alkalommal elemi erővel tör rám. Az egész földnyelvecske nincs akkora, mint a Margit sziget, de idezsúfoltak mindent, ami egy izolált, színvonalas és „eco-élethez” kell.
Középen hatalmas parkok érik egymást, és mindig virágzó színpompás palántákkal, bokrokkal és egzotikus fákkal van tele a környék. Kerékpárutak szelik át keresztül-kasul a zöldet, a kölcsönzőnél forró zöldteával köszöntik az embert. A burjánzó lombok között óriási rekreációs parkok vannak, rengeteg kondigéppel, labdajátékok pályáival, sporteszközökkel. A sziget déli lejárójánál apró tó mellett lehet megpihenni, amin lótuszvirágok ringatóznak.
Az Ersha gazdag negyed, bankok és irodaházak vannak két oldalt, a folyó partján. Sok külföldi lakik itt, így nyugati termékeket áruló kis boltokat is találok itt mindig. A külföldi óvodák és iskolák is itt vannak, így a Schumann Kindergarten is, ahol én tanítok. Minden reggel átvágok a parkon, ahol megállás nélkül dolgoznak a kertészek, hatalmas vietnami háncskalapban. A gyerekek a suliban már ismerősként fogadnak, őszintén örülnek nekem és sokan a nyakamba ugranak. Mi egész szépen megszegtük azt az alapszabályt, hogy nem szokás Ázsiában fizikai és „taktilis” érintkezésbe kerülni, főleg nem európai emberrel. :) A senior, nagycsoportom az első, a baby-csoport a második, aztán következnek a középsősök, két részre osztva: ’medium’ és ’junior’ korosztály.
A tanítás után nem szoktam buszra szállni, hanem átgyalogolom a szigetet. Legtöbbször lemegyek a Pearl korzójára sétálni. No meg van ott egy Starbucks, az egyik kedvencem, ahol általában megjutalmazom magamat egy cranberry-white chocolate lattéval és tortával, meg tonhalas szendviccsel. (... és persze egy-egy elviselhetően csicsás termosszal, ha van éppen kedvemrevaló. :)) Ha továbbsétálok a buszmegálló felé, a Guangdong Museum of Art mellett visz az út, ami olyan, mint a mi Műcsarnokunk. Az inkább kortárs ázsiai művészetet gondozó múzeum nagyszerűen használja a természet adottságait és az elegáns környezetet és művészi légkört, és aktív kulturális élet zajlik itt.
Az Ersha Dao különleges hely, olyan, mintha egy külvilágtól elszeparált gazdag oázis lenne. Akik itt élnek, burokban élnek, és eszük ágában sincs kimozdulni a mindössze két buszmegállónyira (és egy hídnyira) fekvő másfajta, őrületes tempóban nyüzsgő, pénügyi és kereskedelmi élettől lüktető belvárosi Guangzhouba. Azt hiszem, ha tehetném, szívem szerint nem csak itt dolgoznék, hanem itt is laknék én is.
