A sziget, ahol dolgozom: Ersha Dao

Azokon a napokon, amikor tanítok, egy szigetre megyek dolgozni, melynek a neve Ersha Dao. Ez is az egyike a számtalan hordalékszigetnek, mely a várost átszelő Pearl folyó torkolatában fekszik. Bár sokszor leírtam már, hogy itt, Guangzhou örökké zöld dzsungelében sokszor édeni hangulatom van, ez az érzés az Ersha szigeten minden alkalommal elemi erővel tör rám. Az egész földnyelvecske nincs akkora, mint a Margit sziget, de idezsúfoltak mindent, ami egy izolált, színvonalas és „eco-élethez” kell.

  Középen hatalmas parkok érik egymást, és mindig virágzó színpompás palántákkal, bokrokkal és egzotikus fákkal van tele a környék. Kerékpárutak szelik át keresztül-kasul a zöldet, a kölcsönzőnél forró zöldteával köszöntik az embert. A burjánzó lombok között óriási rekreációs parkok vannak, rengeteg kondigéppel, labdajátékok pályáival, sporteszközökkel. A sziget déli lejárójánál apró tó mellett lehet megpihenni, amin lótuszvirágok ringatóznak.

Az Ersha gazdag negyed, bankok és irodaházak vannak két oldalt, a folyó partján. Sok külföldi lakik itt, így nyugati termékeket áruló kis boltokat is találok itt mindig. A külföldi óvodák és iskolák is itt vannak, így a Schumann Kindergarten is, ahol én tanítok. Minden reggel átvágok a parkon, ahol megállás nélkül dolgoznak a kertészek, hatalmas vietnami háncskalapban. A gyerekek a suliban már ismerősként fogadnak, őszintén örülnek nekem és sokan a nyakamba ugranak. Mi egész szépen megszegtük azt az alapszabályt, hogy nem szokás Ázsiában fizikai és „taktilis” érintkezésbe kerülni, főleg nem európai emberrel. :) A senior, nagycsoportom az első, a baby-csoport a második, aztán következnek a középsősök, két részre osztva: ’medium’ és ’junior’ korosztály.

A tanítás után nem szoktam buszra szállni, hanem átgyalogolom a szigetet. Legtöbbször lemegyek a Pearl korzójára sétálni. No meg van ott egy Starbucks, az egyik kedvencem, ahol általában megjutalmazom magamat egy cranberry-white chocolate lattéval és tortával, meg tonhalas szendviccsel. (... és persze egy-egy elviselhetően csicsás termosszal, ha van éppen kedvemrevaló. :)) Ha továbbsétálok a buszmegálló felé, a Guangdong Museum of Art mellett visz az út, ami olyan, mint a mi Műcsarnokunk. Az inkább kortárs ázsiai művészetet gondozó múzeum nagyszerűen használja a természet adottságait és az elegáns környezetet és művészi légkört, és aktív kulturális élet zajlik itt.

Az Ersha Dao különleges hely, olyan, mintha egy külvilágtól elszeparált gazdag oázis lenne. Akik itt élnek, burokban élnek, és eszük ágában sincs kimozdulni a mindössze két buszmegállónyira (és egy hídnyira) fekvő másfajta, őrületes tempóban nyüzsgő, pénügyi és kereskedelmi élettől lüktető belvárosi Guangzhouba. Azt hiszem, ha tehetném, szívem szerint nem csak itt dolgoznék, hanem itt is laknék én is.

Fenék nélkül, avagy a 'kai dang ku' reneszánsza

Még ha a leggazdagabb ország is lesz Ázsiában Kína, még ha a robbanásszerű  gazdasági fellendülése még most is tart, még ha egyre fejlettebb technológiával is bír, még ha Európa is tőle vár financiális segítséget, még ha világhatalommá is válik... AKKOR SEM fogja kipótolni azt az apró részt a kisgyerekek nadrágjának a fenekén... AKKOR IS töretlen népszerűséggel bír a lyukas pantalló a bébik és totyogók ülepén, és nincs az az Isten (Buddha, pártvezető...) aki ezt megváltoztatja.

’Kai dang ku’ a neve a fentebb írt ruhadarabnak. Én magam csak legendákat hallottam róla, és azt gondoltam, hogy ez is eltűnt a süllyesztőben, mint annyi minden ízléstelen, haszontalan és maradi dolog, amiről sikerült már leszokniuk az ázsiaiaknak. Nos, a nyitott nadrág megmaradt. Igen, tudom, hogy hihetetlen, (döbbenetes, vicces, bizarr vagy visszataszító – tetszés szerint lehet választani) de naponta találkozom vele a kölkök alsófelén, a szárítókon, a ruhaboltokban. Nekünk, nyugatibb-északibb embereknek, nehezen veszi be az agyunk, hogy miként ENGEDHETIK ezt a szülők mindennapi és UTCAI viseletként. Mert mi például a felfázás rettenetén szocializálódtunk, na meg a beteges tisztaság (túl)alkalmazásán. Tény az, hogy itt az állandó fülledt időjárás lehetővé teszi, hogy ne aggódjon az anyuka a megfázás miatt. Tény az is, hogy sokkal kényelmesebb a kisgyerek számára, amikor „szükség” van. (Azt viszont megint csak nem minősíteném, hogy a gyerekek lépten-nyomon, és ott végzik a kisdolgukat, ahol és amikor akarják. Utca közepén, buszmegállóban, szemetes kuka felett. ENGEDETT ÉS TOLERÁLT dolog ez, amiért nálunk otthon büntetés jár.) Arról pedig, hogy mennyire nem higiénikus és piszkos a lyukas nadrág használata, szintén nem kell meggyőzni mást – másik kontinensen.

Ezek azok a helyzetek, amelyekben nehéz nem ítélkezni. Tegnap vendégségbe, babalátogatóba jöttek a Húgomékhoz, és hoztak ajándékba babaruhát neki, vagyis Isamunak, a kicsi fiának. A Húgom persze soha nem ad ilyen nadrágot a gyerekeire, így csak mosolyogva mutatta az ominózus darabokat. (Még csak esélyünk sincs bevarrni sem, olyan jól van kitalálva.) Egy időben úgy tűnt, hogy a kai dang ku kimegy a divatból Kínában is, és helyette az eldobható pelenkák veszik át az uralmat. De láss csodát, milyen erősen gyökereznek egyes szokások -  és megszokások, akár az öltözködés terén is: összekötvén a kellemest a hasznossal – és a megszokottal, most már a pampers kerül alulra, és utána ráadják a kisgyerekekre a lyukas, fenék nélküli nadrágot vagy harisnyát. Sok divattervező boldog lenne, ha a kreációi ilyen töretlen népszerűségnek örvendenének, mint a lyukas, aljanélküli  nadrágok Ázsiában. :)

A Húgom iskolája Kínában

Több mint tíz évig élt a Húgom Kínában közösségi típusú életet, amolyan Teréz anya stílusban. Hogy hogyan bírta, nem tudom. Természetesen nem vagyok ellene, főleg a jótékonykodás tényének, de jómagam képtelen lennék konstansan az ilyen jellegű életmódra. A Húgomnak és a családjának az élete nagyon sokáig totális önzetlenségből, karitatív jellegű munkából és minden javaiból való adakozásból állt. Nem egészen egy éve a testvérem meglepő döntésre jutott. Elhatározta, hogy kipróbálja magát az üzleti életben és vállalkozást indít, valamint innentől kezdve kizárólag a családjával osztja meg a lakását, ennivalóját, keresetét. Nem ítélkeztem, hogy ez jó vagy rossz döntés. Inkább kíváncsisággal vegyes aggódással vártam, hogy az én áldozatosan naiv és nem a való világra született Húgocskám miként fog boldogulni.

Aztán kijöttem és láttam. És bámultam. És nem jutottam szóhoz. Aztán nevettem nagyon sokat, mert széles jókedvem kerekedett, olyan jó dolgok kerültek a szemem elé. Végül sírtam. Az elmondhatatlan büszkeségtől, hálától és szeretettől. Az én kicsi, vékonyka Hugikám, aki tolja maga előtt a hatalmas pocakját – benne a 7. hónapban lévő, hetedik kisbabával – hatalmas dolgokat visz itt végbe. Iskolát nyitott helyi gyerekeknek, és mellette egy napközit, vagy inkább gyermekmegőrzőt. A lakásunktól 10 percre van az az üzleti negyed, ahol a suli van, közvetlenül mellette pedig a napközi. Kényelmes séta vezet oda a háztól, de a telepet átszelő és lakókat szállító kis golfkocsik is nagyon hamar odavisznek.

Az iskola 9-től 5-ig van nyitva. Alsós korú kínai kiskölkök járnak oda, akik angolul szeretnének tanulni. (Jobban mondva a szüleik szeretnék angolul taníttatni őket, mert elképesztő igény van az angol nyelvtudásra itt Kínában. ) Akik beiratkoztak, reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak. A Húgom és a Férje tanítanak angolul, mellettük két kínai nevelőnő van. A tananyag amerikai, és nagyon sok olyan könyv van, amit a Testvérem állított össze, hosszú évek oktatói tapasztalata alapján. Folyamatban van a japán és a koreai nyelvoktatás bevezetése is. Különféle kreatív programok is vannak, illetve jógáznak is a kicsik. Bár bizonyára elfogult vagyok, de a suli szívmelengetően szép és barátságos. A legmodernebb dolgokkal van felszerelve és látszik, hogy emberfelettien sok gondos munka és erőfeszítés van benne. Öröm oda bemenni, nekem mindig jókedvem lesz tőle, amikor ott vagyok.

Ennél még hangulatosabb a gyermekmegőrző vagy napközi, ami délután 5-től van nyitva, este 9-ig. A neve „Sandbox”, és a Hugi elmondása szerint a hat gyereke ihlette, akik imádnak homokozni. Egy jó nagy homokozó van középen, környezet és gyerekbarát homokkal megtöltve, körülötte és benne rengeteg játékkal. Imádnak ide járni a környékbeli kölkök, illetve a szülők is szívesen hozzák ide őket, az optimális nyitvatartás és a különleges hangulat miatt.

Szóval elnéztem a Húgomat, ahogy tanította a kicsiket. Aztán láttam, ahogy tárgyal a gyermekmegőrzőben a szülőkkel. Délután nagyobb gyerekeket oktat angolra, és vannak egyéb magántanítványai, koreaiak is. Közben nyílt napot szervez a suliban, speciális Halloween-t a gyerekeknek, prospektust tervez a vállalkozásainak. Dolgozik egy saját kiadású oktató sorozaton, könyvön, munkafüzeten és CD-n. Mindeközben a hetedik hónapban van, és nem utolsó sorban: neveli a hat gyermekét. Elképesztő erővel, energiával, kitartással, kreativitással és hittel menedzseli az életét. Tele van tervekkel, optimizmussal, életerővel. Azt hiszem, ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN van – a szó minden értelmében.

Az én Húgom. Nem tudom elmondani, mennyire büszke vagyok Rá.