Abban biztos vagyok, hogy Kínáról sokaknak még mindig azok a
bizonyos sztereotip képek ugranak be.
Riksát húzó szegény emberek, egy tálka rizs felett gubbasztó gyerekek,
bambuszliget és sárkányok – no és persze nagy-nagy vörösség, és ezt nem
feltétlenül csak a színre értem. A még mindig erős elszigeteltségben élő Kína
azonban rohamos léptékben fejlődik, és ez nem csak tömegpropaganda.
Guangzhou, - a város, ahol én élek – az
ország harmadik legnagyobb és legnépesebb metropolisza, Peking és Sanghaj után.
Nem mellesleg a legdélebbi tartomány, Kanton székhelye. Mindezen okokból
kifolyólag én – hála az Istennek – még nem találkoztam olyan szélsőséges
nyomorral, mint mondjuk belső-Kínában, Szecsuánban. 
Találkozom viszont nap mint nap egy modern, elképesztő intenzitással
gyarapodó világvárossal, mely szinte teljesen olyan, mint Szöul, Tokio vagy
Hongkong. Két éve jártam itt és megdöbbent a kézzel fogható, szemmel látható
változás. A város a Pearl (Gyöngy) folyó deltájában fekszik, és maga a víz
kettészeli azt. Helyzeténél fogva kirándulásnyi távolságra van a Dél-Kínai
tenger, Hongkong és Macau. A kantoniak jó pár – kissé megalomániás – címkét
ragasztottak városukra, úgy mint „Kína déli kapuja”, „Virágváros” vagy „Kanton tüdeje”. A legelső
fantázivanév annyiban indokolt, hogy Guangzhou az ősi időktől fogva a „Tengeri
Selyemút” és a „Lingnan kultúra” centruma volt. Utóbbi két elnevezés pedig arra
utal, hogy a szubtrópusi klíma és az ázsiai monszunok nagyon meghatározzák a környezet
flóráját. Ahová csak nézek, burjánzóan zöld minden, és télen is virágzik a
leander, a jázmin. Ezzel együtt most, októberben is 25-28°C a napi hőmérséklet,
és decemberben sem megy majd. 10-15°C alá. 
Guangzhou stratégiailag fontos helyzetét tekintve a régió
politikai, gazdasági és kulturális centruma.
Mindebből én csak annyit veszek észre, hogy elég sok üzleti eseménynek
és művészeti fesztiválnak ad otthont. Az Ázsiai Játékok és a Canton Fair
mellett olyan tradicionális ünnepek is vannak, mint a Kínai Újév, Sárkányhajó
fesztivál, Lampion és Újhold Ünnep vagy Kantoni Operafesztivál. Egyszóval
pezseg itt az élet, talán túlságosan is. Van a városnak saját repülőtere,
pályaudvarai, kikötői. A „nagysebességű vonat” közvetlen járata Pekingbe lerövidítette
a 10,5 órás utazási időt 3 órára. Az itteni metróhálózat új, nagyon korszerű és
tiszta. Hamar eljutni vele a belvárosba, ahol hatalmas, légkondicionált üzletközpontok
váltják egymást az eget karcoló üvegpalotákkal, és a köztük megbúvó pagodákkal
és buddhista kolostorokkal. A város zöld oázisát, a Baiyun (Fehér Felhő) hegyet
mindenhonnan látni. A központban bárhol
betérhet a megfáradt turista egy Starbucksba, Costa kávézóba vagy Illybe.
Minden amerika franchise megtalálható itt, mint a McDonalds, Burger King vagy
KFC, Frozen Yogurt vagy a Haagen Dazs. A butikok a világmárkákat kínálják. A
szupermarketekben mindenféle étel kapható, jóval kedvezőbb áron, mint más
ázsiai nagyvárosban. 
Guanghzou tehát hihetetlen tempóban fejlődik és káprázatos eredményeket ér el, az élet
minden területén. Nem tudom, hogy mindez minek köszönhető és bevallom, kicsit
csodálkozom is rajta. Az bizonyos, hogy a kínai emberek elképesztő
munkabírásának, a kormányzati rendszer szigorú gazdasági projektjeinek
(tervgazdálkodás, öt-tízéves tervek) óriási része van ebben. Így él, dolgozik
és létezik Dél- Kína jelenleg. Küzdelmesen, célorientáltan, ugyanakkor
egyszerűen és szerényen. Működik. 
