Tartózkodási helye: Guangzhou

Abban biztos vagyok, hogy Kínáról sokaknak még mindig azok a bizonyos sztereotip képek ugranak be.  Riksát húzó szegény emberek, egy tálka rizs felett gubbasztó gyerekek, bambuszliget és sárkányok – no és persze nagy-nagy vörösség, és ezt nem feltétlenül csak a színre értem. A még mindig erős elszigeteltségben élő Kína azonban rohamos léptékben fejlődik, és ez nem csak tömegpropaganda. Guangzhou,  - a város, ahol én élek – az ország harmadik legnagyobb és legnépesebb metropolisza, Peking és Sanghaj után. Nem mellesleg a legdélebbi tartomány, Kanton székhelye. Mindezen okokból kifolyólag én – hála az Istennek – még nem találkoztam olyan szélsőséges nyomorral, mint mondjuk belső-Kínában, Szecsuánban.

Találkozom viszont nap mint nap egy modern, elképesztő intenzitással gyarapodó világvárossal, mely szinte teljesen olyan, mint Szöul, Tokio vagy Hongkong. Két éve jártam itt és megdöbbent a kézzel fogható, szemmel látható változás. A város a Pearl (Gyöngy) folyó deltájában fekszik, és maga a víz kettészeli azt. Helyzeténél fogva kirándulásnyi távolságra van a Dél-Kínai tenger, Hongkong és Macau. A kantoniak jó pár – kissé megalomániás – címkét ragasztottak városukra, úgy mint „Kína déli kapuja”,  „Virágváros” vagy „Kanton tüdeje”. A legelső fantázivanév annyiban indokolt, hogy Guangzhou az ősi időktől fogva a „Tengeri Selyemút” és a „Lingnan kultúra” centruma volt. Utóbbi két elnevezés pedig arra utal, hogy a szubtrópusi klíma és az ázsiai monszunok nagyon meghatározzák a környezet flóráját. Ahová csak nézek, burjánzóan zöld minden, és télen is virágzik a leander, a jázmin. Ezzel együtt most, októberben is 25-28°C a napi hőmérséklet, és decemberben sem megy majd. 10-15°C alá.

Guangzhou stratégiailag fontos helyzetét tekintve a régió politikai, gazdasági és kulturális centruma.  Mindebből én csak annyit veszek észre, hogy elég sok üzleti eseménynek és művészeti fesztiválnak ad otthont. Az Ázsiai Játékok és a Canton Fair mellett olyan tradicionális ünnepek is vannak, mint a Kínai Újév, Sárkányhajó fesztivál, Lampion és Újhold Ünnep vagy Kantoni Operafesztivál. Egyszóval pezseg itt az élet, talán túlságosan is. Van a városnak saját repülőtere, pályaudvarai, kikötői. A „nagysebességű vonat” közvetlen járata Pekingbe lerövidítette a 10,5 órás utazási időt 3 órára. Az itteni metróhálózat új, nagyon korszerű és tiszta. Hamar eljutni vele a belvárosba, ahol hatalmas, légkondicionált üzletközpontok váltják egymást az eget karcoló üvegpalotákkal, és a köztük megbúvó pagodákkal és buddhista kolostorokkal. A város zöld oázisát, a Baiyun (Fehér Felhő) hegyet mindenhonnan látni.  A központban bárhol betérhet a megfáradt turista egy Starbucksba, Costa kávézóba vagy Illybe. Minden amerika franchise megtalálható itt, mint a McDonalds, Burger King vagy KFC, Frozen Yogurt vagy a Haagen Dazs. A butikok a világmárkákat kínálják. A szupermarketekben mindenféle étel kapható, jóval kedvezőbb áron, mint más ázsiai nagyvárosban.

Guanghzou tehát hihetetlen tempóban fejlődik  és káprázatos eredményeket ér el, az élet minden területén. Nem tudom, hogy mindez minek köszönhető és bevallom, kicsit csodálkozom is rajta. Az bizonyos, hogy a kínai emberek elképesztő munkabírásának, a kormányzati rendszer szigorú gazdasági projektjeinek (tervgazdálkodás, öt-tízéves tervek) óriási része van ebben. Így él, dolgozik és létezik Dél- Kína jelenleg. Küzdelmesen, célorientáltan, ugyanakkor egyszerűen és szerényen. Működik.