A Lótusz völgy - Lianhuashan.

A Lotus Hill a kínai tartózkodásom legyik, ha nem legnagyobb élménye. Olyan kirándulás, amelyet szépemlékű, egyszeri és megismételhetetlen alkalommá varázsoltak a körülmények, a hangulat, és azok az emberek, akiket az utamba sodort akkor a Jósorsom. Történt ugyanis, hogy végtelenül elveszve zötykölődtem egy külvárosi buszjáraton, amikor két kínai fiatal megszólított, egy lány és egy fiú. Hálásan és nagy örömmel kértem meg őket, hogy kalauzoljanak el a völgyben, mert már többször eltévedtem. Báty és húg voltak, Ming és Lily, és így utólag van egy olyan sejtésem, hogy Kínában is élnek – inkognitóban – ferde szemű és szénfekete hajú, mosolygós őrangyalok.

A Lótusz Hill, - ami valójában egy óriási méretű kiránduló park, hegyekkel és völgyekkel, tavakkal és patakokkal, meseszerű természeti képződményekkel és rengeteg csodálatos lótuszvirággal – közvetlenül a parton fekszik, ott, ahol a Pearl (Gyöngy) folyó beleömlik a Dél-Kínai tengerbe. Hajdanán itt egy ókori homokkőbánya volt, mely végül filmdíszletszerű, fantasztikus szcénát varázsolt a környékre. A tündér fáma szerint az ősi időkben egy gonosz sárkány élt a tengerben, és szájával óriás hullámokat kavarva árasztotta el a földeket. Arra járt akkor éppen a Könyörület Istennője, és látván az ott élők szenvedését, saját lótuszvirágát dobta a tengerbe a sárkány elé, megszelidítvén azzal a fenevadat. A monumentális lótusz (alakú kőszikla) ma is látható, emiatt lett a hely neve Lotus Hill.

A főkapun belépve térképet kapunk a kezünkbe, hogy azon kövessük végig az ajánlott útvonalat. A Lótusz tónál kezdődik az út, ahol szépen megkreált kis pagodáról lehet nézelődni a víz felé. Persze az aranyhalak, teknősök és hattyúk is ott úszkálnak, kötelező tartozékként. Innen a valóban lenyűgöző Lotus Fairyland-be jutunk, ahol igazi vízi tündérrózsák ringatóznak a tavakon, szebbnél szebb színekben és formákban. Az ódon kőbányába érve igazi sziklaerdőbe, sziklavárosba jutunk. Olyan fantázianevei vannak a kőformáknak, mint Sword Gate (Kard kapu), Swallow Cliff (Fecske szikla) vagy Bridge of Immortal (Halhatatlan híd). Az embernek olyan érzete van, mintha Mória bányáiban járkálna... J

Hamarosan egy gigantikus kősziklába vájt buddhista templom mellett visz el az út, és nem is csodálkozom, mert itt Kínában – úgy tartják – minden hegynek megvan a maga kolostora. Rövid ejtőzés után tovább kapaszkodunk valódi célunk felé, ami az óriási, messziről csillogó arany buddha szobor, a Kwan-Jyn. Bizony mondom, felemelő érzés – testnek és léleknek is – párszáz lépcsőfok megmászása után visszatekinteni az alant nyugvó tengerre. Majd továbbmenni, és végül zakatoló tüdővel és remegő lábbal megállni, felnézni  az impozáns Buddha szoborra, majd fejet hajtani a Fényességes előtt. Az arannyal befuttatott kecses szobor visszatükrözi a nap fényét, a hátam mögül az „oh mani padme ohm” megnyugtató rigmusát, az ősi tibeti fohászt és mantrát ismételgeti egy hang. Kissé lesétálva balfelé a Lótusz templom hűvös árnyékába fordulok be, és csendben figyelgetem a bensőmben lassan, de biztosan kialakuló harmóniát.

A tágas udvaron piros selyemszalagokra írt, kívánságokkal telezsúfolt fügefa állt. Elméláztam egy percre, mennyi mindent írhatnék rá én is... no, és legalább ugyanennyi köszönetet is. Aztán hirtelen belémkarol egy kínai lány, hogy készíthet-e közös fotót kettőnkről. Bevált szokás ez, már meg sem lepődöm. Olyan ritka itt a „fehér ember”, hogy néha mosolyognom kell azon, hogy talán soha az életben nem leszek ilyen ’népszerű’, mint itt, Ázsiában...

Alkonyodik már, amikor az utolsó célállomáshoz érünk, aminek a neve – a változatosság kedvéért – Lótusz pagoda. A virágsziromszerű, emeletesen felépített tornyocska tipikus kínai forma, minden templom mellett megtaláható. Lótusz, igen, mindenütt. Köztudott, hogy Ázsiában a lótuszvirág elterjedt szimbólum, a buddhisták szent virága. Mocskos, sáros és vizes talajból fejlődik ki, és tündérien szép, istenien szabályos és tiszta virág lesz belőle. Tökéletesség, spirituális kiteljesedettség, átváltozás és energia – mindezt testesíti önmagában e szépséges növény. Nekem ’csak’egyszerűen gyönyörű. Jelképe annak a bennem rejlő tehetségnek, ami képessé tesz arra, hogy legyenek még ihletett és harmonikus pillanatai - az én nyughatatlan és kaotikus életemnek is.

(még több kép a facebook-on található)