Baiyun Shan, vagyis „White Cloud mountain” – Fehér Felhő hegy.

Guangzhou 8 legfontosabb látnivalóinak egyike, a "Város Tüdeje". Költőket, írókat, művészeket ihletett meg a szépsége. 28 négyzetkilométeren fekvő csodálatos természet, lankákkal és völgyekkel, mindig zöld erdőkkel és kanyargó patakokkal, csobogókkal, tavakkal és vízesésekkel. Mesterien kiépített nemzeti park, különleges látnivalókkal. Nevét onnan kapta, hogy tiszta időben fehér felhők ereszkednek a csúcsaira, és pompás panoráma tárul az alattuk elterülő Guangzhou-ra.

Eddig a tények. Tényeken kívül annyit, hogy ha tehetném, hetekig a Fehér Felhő hegyeit járnám, keresztül-kasul. Olyan, mintha egy másik világban barangolna az ember, egy ősdzsungelben vagy a Jóisten alkotta paradicsomban. A monumentális területet persze nem lehet egy vagy két nap alatt bejárni. Komolyan szervezett turista útvonalakat alakítottak ki, amelyeket nagyobbacska golfkocsikon is meg lehet járni. A kilátópontok az itteniek számára bizonyára megszokott látvánnyal bírnak, nekem azonban még mindig különlegesek a szépen ívelt tetőszerkezettel ellátott pagodák. A pihenőhelyeken az étel és ital normális áron kapható, nem pedig dupla-tripla haszonnal, ahogy azt megszoktam otthon. Bár kicsit merész hegynek nevezni a 382 méteres legmagasabb csúcsot, kétségkívül a legszebb panoráma látható innen a városról.

Kínában, úgy tartják, minden hegynek megvan a maga buddhista kolostora. A Baiyun Shan-énál szebbet még nem láttam. Az eddig látottakból a legrégibb, és ódon varázsával, csendes magányával szinte visszafordítja az időt a látogató számára. Számtalan lépcsőfokon, az erdő sűrűjében kell aláereszkedni a Nengren templomhoz, mely valóban szinte láthatatlanul bújik meg az erdőben a sziklák tövében, egy aprócska patak és tó partján. Idilli csend és béke honol az ősi falak között, és csak a füstölők felszálló tömény illata és az imadobok halk morajlása jelzi a hegyen járó turistának, hogy valahol egy buddhista kolostor lapul a fák között. Órákat lehet elidőzni a szent helyen. Az egyik utacska végén illatos teaház nyitott kapuja hívogat, a főudvaron ősrégi harangtorony lezárt ajtaja védi az imára hívó, óriási rézharangot. Kissé képzavaros a látvány, ahogy felnézünk az antik sárkánydíszes tetőre, és a modern ’cable car’ kapszulái suhannak el felette csendesen.

A libegő vagy kötélpálya a hegyorom központi kilátójától halad lefelé egy meseszép völgy fölött, egészen a déli kapuig. Az utazás elég hosszú ideig tart ahhoz, hogy csodás fényképeket készítsünk az Öt Kecske városáról, vagy a még mindig mélyzöld fákkal teli Luhu völgyből kikandikáló Nengren templom pagodáiról. Az el kell mondanom, hogy mint a legtöbb kínai park, a Fehér Felhő hegy sem alkalmas arra, hogy vadregényes ösvényeken járjunk, akár az igazi hegymászók. Leginkább kiépített aszfalton vagy földúton lehet vándorolni, és az utak mentén pontos instrukciókkal ellátott jelzőtáblák informálnak a következő állomásról. A bokrokban elhelyezett hangszórókból meditatív kínai zene szól, és vadkempingezésre és piknikezésre sincs lehetőség. Mindemellett a hegy olyan varázslatos látványokat kínál, és olyan megkapó hangulata van, hogy én magam ígéretet tettem arra, hogy mindenképpen visszatérek ide, hogy minden egyes útvonalát végigjárjam, kilátópontjait megcsodáljam.