Taoizmus és maoizmus

Valami bizonyára rémlik még a gimnáziumi történelem órákról a „kulturális forradalomról”. Valamikor a múlt században (ezredben!), a 60-70’-es években történt meg a nagy ideológiai és politikai tisztogatás, aminek a révén az oktatás, kultúra és művészetek terén is szigorú szűrést végzett a Párt, hogy megszabadítson mindent és mindenkit a „burzsoá befolyástól”. Milliókat jelentettek fel a „hithű” kommunisták és elvakult Mao-hívők. Bebörtönzések és kivégzések tarkították a rettegett időszakot – ez bizonyára ismert a mi, szomorú magyar történelmünkből is. Ami még szomorúbb, hogy a folyamat Kínában nem csak a revizionista törekvéseket kívánta megakadályozni, hanem leszámolt az ősi, tradicionális kínai múlttal és kultúrával is. Ennek az áldozata lett rengeteg szép buddhista kolostor, műemlék, és számtalan csodálatos művészi érték: szobrok, festmények, filmek, és könyvek, melyeket elégettek az pártfunkcionáriusok. A kulturális örökség, mint olyan, megszűnt létezni, a haladó szellemű értelmiség pedig el lett hallgattatva.

S bár én csak olvastam róla, megdöbbentő, hogy itt Kantonban lépten-nyomon találkozom is a „kulturális forradalom” elkeserítő eredményeivel. A Peasant Movement Institute – melyet leghűségesebben „Munkás és Parasztmozgalmi Intézet”-nek fordíthatnék – a legékesebben példázza az esztelen kommunista tombolást. Elég, ha csak annyit írok, hogy egy 14. századi, hajdanán gyönyörű konfuciánus templomot rendeztek be anno egy mozgalmi szakképzési intézetnek. Itt tanították az idealisztikus eszmékkel rendelkező lelkes fiatalokat, hogy ők utána szétszéledve az országban terjeszthessék a szocializmus és kommunizmus dicső tanait. Maga a nagy Mao is tevékenykedett itt igazgatóként.

Egyszóval elég ellentmondásos látvány volt az ősi, Ming dinasztia idején épült gyönyörű buddhista kolostor helyén látni és érzékelni a még mindig aktívan működő „vörös propagandát”.  Az ember épp elmélázna a bejáratnál a kis tónál, amin tavirózsák himbálóznak, de ahogy átkel a kőhídon, hatalmas transzparenssel találja magát szembe, ami a dicsőséges kommunizmust hirdeti. (gondolom) Az egykor buddhista imatermek később iskolai tantermekké lettek átalakítva, ma pedig szintén a szocializmust felmagasztaló kiállítások vannak itt. A hajdanán szép és nyugalmas napokat élt vallási helyet most még mindig a „kommunizmus kísértete” járja át. Itt még fényképezni is tilos, nehogy rossz fényt vessen a rendszerre egy-egy rosszul megválasztott vagy kommentált fotó. Furcsa és ambivalens élmény volt ennek az intézetnek a folyosóin, udvarán és kertjében sétálni. A nagy-nagy nyugalom mellett csak egyfolytában azon méláztam, hány és hány hasonlóan gyönyörű kulturális helyen végzett alapos és visszafordíthatatlan pusztítást az a kommunista rezsim, amely még most is aktívan működik Kínában.